MESEBELI LÉNYEK - A tündérek és a sellők

MESEBELI LÉNYEK - A tündérek és a sellők
Időpont: 
szo., 2012/04/28 - 10:00 - 12:30

A félév utolsó, "A Tündérek és a sellők" című foglalkozása során meséltünk, beszélgettünk, és kettő, a varázsos lényekre nagyon jellemző tárgyat készítettünk.
A foglalkozás elején meghallgattuk "A Tündértó titka" című szigetközi népmesét, ami a titok megőrzéséről és fontosságáról szóló nagyon tanulságos történet. Megnéztünk sok szép képet, ábrázolást különféle népek tündéreiről, ókori és mostani sellő lányokról, reneszánsz és modern kori festmények részleteit.
A kézműves részben először a Tündérek kedvenc díszeit, kis textil-virágokat készítettünk, amiket kitűzőre, karkötőre, hajpántra vagy akár nyakláncra is feltehetünk. Csodaszép virág-díszek születtek, minden kisgyerek igazi virágtündérré változhatott.
Ez után, hogy kicsit pihenjünk is, és a Sellők világába jussunk, megtanultunk úszni! Kipróbáltuk a hátúszást, a mellúszást, a gyorsúszást is és az elengedhetetlen pillangóúszást, így hipp-hopp, a tengerek mélyén találtuk magunkat - jót mozogtunk, tornáztunk a kézműves termek előtti folyosón, hasunk-hátunk alatt egy-egy párnával.
A második kézműveskedés során a tengeri-lak feldíszítésén munkálkodtunk, és egy kagylós-csigás víz-szél-csengőt készítettünk, ami sosem hiányozhat a Sellők otthonából.Tettünk rá igazi kagylókat és csigaházakat, színes gyöngyöket, készültek rá kartonból mini és nagy halak, delfinek, bálnák, kék sellők, polipok és még vizi-elefánok is. A féléves program utolsó kézműves-játékos foglalkozásán nagyon sokan voltunk, jó hangulat volt és igazi alkotó légkör.

Mindenkit várunk vissza ősztől, októbertől az idén tavaszi téma folytatásával, amikor a mesebeli lények helyett mesebeli növények titkaival és történeteivel foglalkozunk!

További képek: 
MESEBELI LÉNYEK - A tündérek és a sellők
MESEBELI LÉNYEK - A tündérek és a sellők
MESEBELI LÉNYEK - A tündérek és a sellők
MESEBELI LÉNYEK - A tündérek és a sellők
MESEBELI LÉNYEK - A tündérek és a sellők