A 2018-as év nyári MOKKA alkotótábor témája a mozgás, mozgatás, animáció volt. Ez a kifejezés csak részben takarja a mozgással kapcsolatos grafikai, képzőművészeti, alkotó munkát. Animálás, a lélekkel megtöltés, lelkesítés kifejezést is jelenti. Egy vonal, egy folt, egy paca is meg tud éledni, egy tárgy is, amint mozgatjuk életre kel. Az élet az energia, a mozgás az élet... Mi igy gondolkodtunk. Egy hetes művészeti programot vittünk végig kétszer egymás után a résztvevő iskolás korú gyermekkel. A program lépései a következők voltak:
- animációs füzet, pörgetős füzet készítése, mozgás fázisai, gyorsítás, lassítás, lépésről lépésre
- zoetrop készítése, végtelen mozgássor fázisokban
- festés, ugyanazon képi, technikai és kompozíciós megkötésekkel, de egyéni munka, amely attól lett közös munka, hogy számítógéppel összefűztünk
- tárgyanimáció - asztaloknál csapatmunkában kis animációs filmek készítése, stop-motion és pixcilláció
- természetben mozgó alkotások készítése
- mozgás nyomaival pólófestés, állaos lábnyomos pólók készítése
- kiállításrendezés, megnyitó és tábozáró
A művészetelep elején már kiderült számunkra, hogy nyitott ajtókat döngetünk. Mégis volt mit tanulni a pörgetős füzet időkezelésével kapcsolatban, például hogy egy mozdulatsor hogyan tud lassabb vagy gyorsabb lenni. A türelemről is megtudtuk,hogy viszonylagos, mivel, ha alkotásról és belső képekről van szó, akkor órákon át is lehet ugyanazt a képet rajzolni sokszor sokszor sokszor, de ha leckéről lett volna szó... A végtelen képek alkotása során pedig érdekes új technikákat tanultunk a résztvevőktől is. Ezzel az alkotófolyamattal már egyszer régen dolgoztunk tábori és foglalkozási keretek közt is a Múzeumi évek során. De ahogy mi változtunk, a világ változott, a gyerekek sem ugyanazok minden más volt. A tapasztalatok egyre csak bővülnek s mint akkor most is nagyon szerettük.
A festős feladatok (azt gondoltuk( a tavalyi tábor lelkesítő emlékeivel most sem hagytak cserben minket. Ez az iskolás korú generáció nagyon szeret szabadon színekkel dolgozni. Ha kell ecset nélkül, ha kell szabályozott keretek között, ha kell, saját szabályokat talál ki magának. Mikor már a feladatot megértették, hogy mindenki ugyanazt a kép-alapot alkotja a saját képére gyakorlatilag csak csendben adogattuk a kezük alá a kért színeket. A kész alkotások a két tábor gif animácii itt láthatók:
https://www.youtube.com/watch?v=ZYJchzp2MWY
https://www.youtube.com/watch?v=t6HWDe89d-A
A harmadik napra a tárgy-animációra egy profi csapatot hívtunk, amelyre azért volt lehetőségünk, mert Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatott minket az amatőr művészeti csoportok számára kiírt pályázatán. Így a teljes szakmai programot meg tudtuk fizetni és fogadtuk a BABTÉR csoportot. Három profi grafikus animációs szakember volt nálunk Patrovics Tamás vezetésével a REANIMÁTOR Bt. segítségével. Egy napra átalakultunk 7 asztallal tárgyanimációs és pixcillációs munkahelyekké. Amit bevallunk őszintén péntek délutánig nem is tudtunk abbahagyni. 3 asztalnál felülről függőlegesen fotózott síkanimációval dolgoztak a résztvevők. 3 asztalnál térbeli fix karemás beállítással készítettek mozgó fimeket tárgyakkal a gyerekek. Egy csoport folyamatosan pixcillációkat készített és a time-lapse animációval kísérletezett. Nagyon nagy élmény volt ez mindannyiunknak és nagy tanulás nekünk, művészeknek, tanároknak. Profi programok, számítógépek, kamerák, és felvevők hada segítette a szakemberek munkáját. Álom volt nézni és velük dolgozni. A legjobb volt a szakemberek türelme és jó időben és jó helyzetben tett ajánlata, javaslata, gyakorlata. Igazán haálásak vagyunk a BAB TÉR csoportnak, fantasztikus volt velük dolgozni!
https://www.youtube.com/watch?v=5YJzFjfCvI0
https://www.youtube.com/watch?v=MiDa4HdSSgQ
https://www.youtube.com/watch?v=210TJ7A0-pM
https://www.youtube.com/watch?v=1Vg9TXo4Jyg
https://www.youtube.com/watch?v=U9_K7PbHuBU
https://www.youtube.com/watch?v=8-hd4CDV7rY
Mindezt a második héten igyekeztünk megvalósítani saját eszközökkel, telefonokkal kamerákkal fotóállványokkal webkamerákkal, laptokokkal. Lehetőségeinkhez képest sikeresen, a filmek magukér beszélnek:
https://www.youtube.com/watch?v=DzRrgosVz5g
https://www.youtube.com/watch?v=AOdT1Zj0cCQ
https://www.youtube.com/watch?v=E_-HuZJalpY
https://www.youtube.com/watch?v=u3fUy8R8DuI
https://www.youtube.com/watch?v=HsaMGqN5YPY
https://www.youtube.com/watch?v=nG6MJ6aVlvc
https://www.youtube.com/watch?v=epp6vWbT55Y
https://www.youtube.com/watch?v=yBNmrnBnDuY
https://www.youtube.com/watch?v=RdTKO8v0Ko0
A negyedik napon fák törzsét burkoltunk lila és kék leplekbe, kísérleteztünk a végtelen kötött anyaggal, és újabb time-lapse animációkat készítettünk. Később főztünk a Műteremház udvarán, számháborúztunk és igyekeztünk minden gőzt kiereszteni ami bennmaradt az alkotóhét alatt. A záró rendezvény egy kiállításmegnyitó, ami egyben záró is volt pénteken. Ez egy néhány órás kiállítás, ami pillanatk alatt elűnik 17.00-kor, mert ez az a tábor ahol semmit nem hagynak itt a gyerekek, mert minden fontos, mindent haza kell vinni, amit nem lehet, azt igyekeztünk filmekben megörökíteni. Szeretettel ajánljuk minden kedves éredeklődőnek.
https://www.youtube.com/watch?v=QHktSi_UlTs
https://www.youtube.com/watch?v=7rvvFfrt5Ls
https://www.youtube.com/watch?v=A0XwWO0KAXc
https://www.youtube.com/watch?v=7APq-qmSAFQ
https://www.youtube.com/watch?v=YFArDkv74EM
https://www.youtube.com/watch?v=5YJzFjfCvI0
https://www.youtube.com/watch?v=xjl9dQUcCwY
Az alkotások magukért beszélnek, ezért néhány linket igyekeztünk megosztani ezen a honalpon.
Szeretnénk mindenkinek megköszönni a segítséget, a megvalósítást, a lehetőséget, a helyet és azt hogy ezt a hetet úgy animálhattuk hogy mindnen kis alkotó sok élményben gazdagodhatott, kicsit meg is fertőztük a gyerekeket. A cél az is volt, hogy az elkerülhetetlen digitalizálódást az oktatásban, a művészetben és az életben kicsit okosabban tudjuk hasznunkra fordítani. Egy null ide digi világ! Nekünk sikerült. Ha a telefonokra ingyenesen letölthető stpo-motion, és time-lapse upokat úgy használják a gyerekek, hogy akár saját grafikáikat, festményeiket, szobraikat, gyurmafiguráikat is meg tudják mozdítani akkor elértük a célunkat.
Ezúton szeretnénk megköszönni:
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának a pályázati támogatást
Czigány Tamás építésznek a Műteremházat, a kollégákat és hallgatókat
BAB TÉR alkotócsoportnak és külön Patrovics Tamásnak a szerdai napot
Dalmai Gyulának és Dalmai Mártonnak, Szabóné Fekete Klárának és családjának, a technika megteremtéséért és üzembe állításáért, Cseh Robinak és Fábián Macinak a jótanáscsokért, Dr. Tóth Péternek és a Keret egyesületnek az együttműködésért,
És a MOKKA alkotócsoport tagjainak és a tábor felnőttnek tűnő gyermeklelkű kísérletező kollégáinak névsora:
Váray Ibolya Anna, Kecskés Teodóra, Pozsgai Krisztina, Kutsera Edit, Preiner Éva, Tolnay Imre, Lázár Barbara, Lázár Béláné Bea, Bódis Beatrix, Nagy Bálint, Bálint Eszter, Szász Abigél
MOKKA tábor - ANIMÁCIÓ
h, 2018/12/17 - 16:53 | beküldő: varayibolya
Időpont:
hét., 2018/07/23 - 09:00 - pén., 2018/08/03 - 17:00