LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2

LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
Időpont: 
hét., 2014/07/28 - 08:30 - pén., 2014/08/08 - 17:30

Az idén negyedik alkalommal rendezte meg a Kocka Művészeti Egyesület  MOKKA alkotócsoportja és a Szécheny István Egyetem Épülettervezési Tansze közösen az  Építész Műteremházban általános iskolás korú gyermekek számára a MOKKA alkotótábort. A meghirdetett 25 helyre 63-an jelentkeztek. Így jutottunk el arra a döntésre, hogy augusztus elején és július végén is szervezünk egy-egy hét tábort. Az első hét résztvevői kicsit idősebbek voltak, a kisebbek pedig a második hétre érkeztek. Mindkét tábor a légTÉR címet viselte. A mottó abból a beszélgetésből fűződött tovább, hogy minden tér alapvetéen a levegőből kihasított tér. Mivel az idén a lebegés élményét szerettük volna megfogni így született Petrovicz Annától a cím: lég-tér. 
Ahogy a nagyok egy alkotótelepen mi is igyekeztünk a témát minden oldalról körüljárni. A fiatalabb résztvevőinkkel  a labirintust tanulmányoztuk és saját magunk is építettünk papírcsíkokokból útvesztőt, majd meditálva végighaladtunk saját labirintusunkon, megismerve kívül belül mit rejt a titkos út. A nagyokkal inkább belevágtunk a kicsi győri "püspökerdei" dzsungel alakításába, amit a kisebbek táborában lelkesen folytattunk. Természetes anyagokkal dolgoztunk, lebomló kötözőanyagokat, természetes rögzítőket igyekeztünk használni. Csak a hullott anyagokból és elhalt fákból építkeztünk. Kihasználtuk a lehetőséget, hogy a fentről való lógatásnak minden feltétéle adott számunkra. A fákról tudtunk lógatni, lebegtetni. Összesen 13 lebegő házat építettünk a Püspök erdőben haladó erdei futópálya kezdeti szakaszának mindkét oldalára. Nem annyira elrejtve mint tavaly, most kicsit láthatóbb helyekre merészkedtünk, és ezzel fehívást is tettünk az ott sétálók, kirándulók, sportoló közönség számára, hogy látogassanak be, játasznak a mi erdei játszóterünkön. 
A tábor második fele egy erős koncepcionális váltással átvezetett minket az épített tér másfajta megközelítésébe. Anyagunk a cserépléc volt, egy mesterségesebb anyag, mint amivel előtte dolgoztunk. Ebből sokkal feszesebb, kötöttebb formákat, építményeket tudtunk kihozni, mint az erdőben való munka  során. A témához kapcsolódó vetétésben az építész és tervezőművészek alkotótásai adtak nekünk egy kis útmutatást. A HelloWood korábbi éveinek alkotásait és idei projektjeit egyenesen egy résztvevőtől, Petrovicz Anna építésztől hallhattuk és láthattuk, amiért nagyon hálásak vagyunk. Irányított meditációval ráhangolódzunk a feladatra, a lebegés élményére, majd egyedi tervezési feladattal megpróbáltuk papírra vetni a gondolatokat, a formákat amik eszünkbe jutottak. A csoportalakításban ezt vettük alapul és a tervbemutatás során választottunk csapatokat magunknak, hasonló terv a hasolnóval dolgozott együtt. Így született 6-6 csoport mindkét táborban. Azt hiszem méltán léptünk a Hellowood nyomaiba, annyira szép és elgondolkodtató tereket alkottak a gyerekek, amelyeket nehéz körülírni. Elevátortól kezdve, a teraszról kilátó kilátón keresztül, ötszögletű térszűkületet, panorámakilátó pavilont, "küblit", ami igazából egy égbenéző térfigyelő, fagyizót, létrát... a képek magukért beszélnek. 
Altervatív de annál izgalmasabb feladat volt közben az első héten Boda Ágival a camera obscura készítése és a negatívok előhívása, pozítív készítése a sötétkamrában. Készült csoportkép is, bár izgalmasan mozgalmasra sikerült a Mobilis tetején.
A legutolsó feladat volt  a Bokor Anitától kapott ajándékokra, a textil ceruzatartókra a résztvevők magunk pecsételték rá a tábor logóját, amelyet az építész tanárok ötleteltek ki és készítették el. A gumiból készített nyomódúcot és a fóliakivágás technikáját is kipróbáltuk.
A kiállításmegnyitón Váray László zeneművész segített megszólaltani a fadarabokat, a maradék anyagokat amik nem kerültek az alkotások közé. Egy kis zeneművet is rögtönöztünk az éredeklődőknek, megdöngettük a Műteremház padlóját, de maradandó nyomokat nem hagytunk magunk után. Hacsak nem a teraszról kilátó kilátót...
Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy a Műteremház már ilyen régóta visszavár minket, Czigány Tamás, tanszékvezető útrnak, és Cseh András építész, tanársegédnek, hogy a táborainkat befogadja és az egyetem hallgatóival együtt dogozhatunk. Köszönjük a gyávárosi szódás támogatását is.  A Gyermekek Háza folyamatos támogatását és a szerszámokat, amik nélkül nem tudtunk volna dolgozni. 
Az alkotótelep bemutatását egy hosszú listával zárom, azoknak a neveivel, akik nélkül nem lett volna ez a  2 hét ilyen: a MOKKA csoport tagjai mint háttérmunkások többen is részt vettek a munkában, pl. Bokor Anita, Törőcsik Katalin, és akik ott helyben dolgooztak: Kiss Adrienn, Kokas Klára, Dalmai Kecskés Teodóra, Varga Judit tanár, keramikus, Csintalan Csongor építészhallgató, Gálik Zsófia formatervező hallgató, Baji Anna középiskolás önkéntes, Petrovicz Anna építészhallgató, Vági Édua építészhallgató, Tolnay Imre DLA képzőművész, Náray Katalin építészmérnök, Boda Judit építészmérnök, Boda Ágnes fotográfus, és jómagam. 
Váray Ibolya Anna formatervező művésztanár
 

További képek: 
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2
LÉGTÉR 2014 Mokka tábor 1-2