MOKKA - Komplex művészeti foglalkozás gyerekeknek
„A MOKKÁban mindenből valami mást csinálunk!”

Üdvözlünk az oldalunkon!

Mokka-csoport legfőbb célja: Kreatív, „összművészeti” látásmód fejlesztése, és az alkotás szabadsága. Foglalkozásainkon azzal, hogy összekapcsolunk művészeti ágakat, újabb és újabb lehetőségek tárulnak fel az alkotásban. Egy nagy közös játék során újragondoljuk a körülöttünk lévő világot, a természetet, a képeket, a tárgyakat, a művészeteket.

Hírek

MOKKA tábor 2019 ENERGIÁK

A KOCKA Művészeti Egyesület és a Széchenyi Egyetem Épülettervezési Tanszékének közös szervezésében és Generációk Háza ajánlásával 2019-be is meghirdetjük napközis alkotótáborunkat általános iskolás gyerekeknek részére ENREGIÁK címmel. Világunk megfoghatatlan fogalma az energia.

MOKKA tábor 2018 ANIMÁCIÓ

Kedves éredklődők!
Szeretnénk jelezni, hogy a MOKKA idei alkotótáborának 1. turnusa megtelt. A 2. turnusban néhány hely maradt, amit május 25-ig lehet még jelentkezni.

Köszönettel:

a tábor szevezősége

 

 

SZATYOR Családi Alkotónap a MOKKÁban

Újból Családi Alkotó Napra hív a MOKKA egyesület minden alkotni vágyó gyereket és felnőttet. Most mindent megtudhatsz és megtanulhatsz a táskákról, szatyrokról, cekkerekről.
Természetesen megint egy kicsit az újrahasznos textilek kerülnek előtérbe, de a teljes folyamatot a szabástól a kész termékig igyekszünk megmutatni, megtanítani. 

Balett, képzőművészet, vers, zene - Önismereti csoport Paksról a MOKKÁban

Érdekes felkérésnek tettünk eleget az év leghidegebb napján a MOKKA műhelyben. Paksról egy középiskolából kersett fel minket Takács Éva, hogy rendhagyó órát kérjen a MOKKÁtól a Győri Balett egyik előadásához kapcsolódóan.

DO BOX Családi Alkotónap a MOKKÁval a Generációk Házában

Családi Alkotó Napra hív a MOKKA egyesület minden alkotni vágyó gyereket és felnőttet. Most mindent megtudhatsz és megtanulhatsz a dobozkészítésről.
Újrahasznosításon alapuló módszereket és stílusokat mutatunk a szerkesztéstől a kivitelezésig.

MOKKA 15 - Átváltozás kiállítás a Borsosban

Szeretettel hívunk a MOKKA alkotócsoport kiállítására amely az elmúlt 15 év munkáit mutatja be.

ÁTVÁLTOZÁS - MOKKA tábor 2017 / 2 turnus

Kedves Érdeklődők!
Kérjük Önöket, hogy aki szeretne még jelentkezni valamelyik tábounkra, előzőleg legyen szíves a szervezőségből Váray Ibolya Annát telefonon (06/20/381745) felkeresni, mivel a tábori résztvevők pontos létszámáról és a táborok telítettségéről pontos indformációt tud adni.  
Köszönettel: A szervezők

 

Kirándulás Felpécre

Kedves gyerkek, kedves szülők!

Kerámia tábor Varga Judittal

Szeretettel ajánljuk Varga Judit keramikus nyári táborait!
SZIGETLAKÓK KERÁMIÁI ÉS KRÓNIKÁI

MOKKA 15 visszatekintő Kiállítás

Szeretettel várunk Mindenkit a MOKKA Alkotócsoport kiállítására! A tablókon és a vitrinekben összefoglaltuk az elmúlt 15 év munkáit, közös alkotásait, tematikáit és a programjainkon résztvevő gyerekek és felnőttek különleges ötleteit, megoldásait. Köszönjük, hogy velünk alkottatok és játszottatok!